Manapság az emberek több néven is hivatkoznak a VII. kerületre és egyes részeire. A turisták között csak bulinegyed vagy nem ritkán belváros, míg sokan zsidónegyedként emlegetik. Ez a történeti városrész a világon egyedülálló, páratlan értéket képvisel. Sokszínűségéről a belső negyedek neve is árulkodik. A kerület történetének kezdete Pest fellendülésének idejére, a XVIII. század elejére tehető. A külváros fejlődésének és kialakulásának egészen más törvényszerűségei voltak, mint a városfallal körbezárt Pestnek.
Ekkor még nyoma sem volt szabályos úthálózatnak, a művelés alatt álló birtokok tagolása lassan folyt, és megnehezítette a gyors fejlődést. A külváros fejlődése és benépesülése XVIII. század második felére már olyan méretet öltött, hogy a közigazgatásnak is lépnie kellett. A lakosság kérelmére 1777-ben kettéosztották a külvárost: mai Rákóczi úttól északra fekvő terület lett a Felső-Külváros, míg a délre eső rész az Alsó-Külváros. Felső-Külváros Mária Terézia neve után Terézváros lett, Alsó-Külváros pedig II. József után Józsefváros.
Akkoriban Terézváros területe inkább csak a megművelhető földekig terjedt, ez a mai Szív utcát jelenti, ugyanis ezen túl már művelésre alkalmatlan homokterületek voltak. XIX. századra már majdnem 600 házat foglalt magába a külváros. Az úthálózat kezdetlegessége főleg a városfal jelenlétének köszönhető, mivel csak 2 városkapun keresztül lehetett bejutni a belvárosba, így komolyabb útvonalak nem alakulhattak ki. Terézvárosra a körgyűrűs helyett inkább a blokkos elrendezés volt jellemző.
Terézváros alaprajza XVIII. század közepén. 1= ház, 2= majorság, 3=kert, 4=szántó
Az ingatlanokat a városi tanács osztotta ki a polgárok között. Mivel egyre nőtt az igény a házhelyekre, először a kerteket, majd a majorságokat és a szántókat is felparcellázták. Terézváros ekkor egyáltalán nem nevezhető városias településnek. Az első zárt házsorok a bevezető utak mentén, illetve közvetlen várfal mellé épültek. Az utóbbiak voltak az úgynevezett ,,ragasztvány” házak. Az aprótelkekre betelepülők szinte kivétel nélkül zsellérek voltak, akik főleg a majorságokban és a szántóföldeken kaptak munkát. A város magisztrátusa és a német polgárság a XVIII. században megtiltotta és minden erejével akadályozta a zsidók letelepedését Terézvárosban. Kénytelenek voltak Óbudáról hajóhídon naponta átjárni Pestre kereskedni. Csak az országos vásárok idejére kaptak tartózkodási engedélyt. II. József rendelkezései után már házat is bérelhettek a mai Deák téri vásártér környékén. A városfaltól sugárban kifelé vezető utcák, és a rájuk merőleges kisutcák bérházaiba jobbára zsidók költöztek. A városi tanács kezdeményezésére a városrész szélén megindultak a parkosítási folyamatok. A ,,városerdő” létrehozása során lecsapolták a mai Városliget területén lévő mocsarat, aminek következtében keletkezett a mai Városliget-tó. A XVIII. század végére Terézváros Pest legnépesebb városrészévé nőtte ki magát.
Terézvárosi Reformkor
A századfordulón hosszas városi eszmecseréket követően lebontották a városfalat. Megkezdődött külvárosok és a belváros egységesítése. A felszabadult terület egy része hamar beépül. Az 1820-1830-as években felgyorsul az izraeliták bevándorlása Morvaországból és Galíciából, főleg iparosok és kereskedők. Sokuk Terézvárosban telepedett le, amely ekkora olyan zsúfolttá és közigazgatásilag kezelhetetlenné válik, hogy felmerült a feldarabolása.
Poros, kövezetlen utcák, zaj, bűz és hatalmas tömeg- leginkább ez jellemezte a városrészt a XIX. század elején. A reformkor során Buda és Pest, de még a pesti városrészek is nagyon eltérő ütemben fejlődtek. A nagyvárosiasodás főleg a Duna-partot érintette, ahol Európa egyik legszebb, legegységesebb homlokzatú palotasora épült ki. A rohamléptékű fejlődéseknek az 1838-as pesti árvíz vetett véget egy időre.
A márciusi jeges árvíz főleg a Pesten és a külvárosokban okozott jelentős pusztítást. Terézváros szinte teljesen beépített területe víz alá került, az ott lévő 1381 házból 811 összedőlt. A városrészt átlagosan 2 méteres víz borította. Az újjáépítés első lépése a mélyebben fekvő utcák feltöltése volt. 1839 októberében új építésrendészeti irányelveket adtak határozatba. Ettől kezdve általános előírásokat alkalmaztak: továbbiakban csak követ, vagy kellően kiégetett téglát lehetett használni, a vályogházak visszaszorultak. A föld szintje alatt, vagy a padláson nem lehetett lakást kialakítani. Az új házak már tűzbiztos lefedéssel épültek: tilos volt a padláson szénát, szalmát vagy tűzifát tartani. A lakóházak magasságát 3 emeletre korlátozták, de a homlokzatdíszítés az építészek fantáziájára volt bízva. Fontossá vált az utcakép.
Sisi kerülete
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharccal véget ér a reformkor. 1860-ig szinte nem épül semmi a városrészben, de a kiegyezést követően megindul második urbanizációs hullám. Terézváros lett Pest-Buda legsűrűbben lakott városrésze. Még mindig Terézvárosban élt Pest-Buda lakosságának a negyede. Buda és Pest egyesítését az országgyűlés 1872-ben szavazták meg. 1873 január 1-jei hatállyal Pest, Óbuda és Buda Budapest néven egyesült. Ahhoz, hogy Budapest Európa egyik legkiemelkedőbb fővárosa legyen, szükség volt több közigazgatási átalakításra. Ennek okán a fővárost 10 kerületre osztják. A VII. kerületi polgári kör kezdeményezésére a kerület névadója Ferenc József felesége, Erzsébet királynő lesz